f-alonso
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Fernando Alonso Díaz
 
FERNANDO élete
 
Spanyolország
 
Formula-1
 
Ciao Bella :P
 
Heikki Kovalainen rovata
 
Brazil kiss
 
f-alonso.gportal.hu
Indulás: 2007-08-10
 
Hányan is vagyunk?
látotagó olvassa a lapot.
 
szavazás
Ki FERNI után a kedvenc versenyződ?

Felipe Massa
Kimi Raikkönen
Lewis Hamilton
Robert Kubica
Nick Heidfeld
Nico Rosberg
Jenson Button
más
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
videók
 
még oldalak

 
aloextrák
 
alogörgő
Default Layouts at Ego Box! Default Layouts at Ego Box!
 
Alonso: Többet érdemeltem volna a McLarentől

Alonso: Többet érdemeltem volna a McLarentől

A kétszeres világbajnok, Fernando Alonso szerint jobb bánásmódot érdemelt volna idén a McLarentől; ezen kijelentésével Ron Dennis eheti nyilatkozatára vágott vissza.

Alonso ma már belátja, hogy a vb megnyerésére minden esélye megvolt, azonban most már túl késő, sőt úgy érzi, hogy ezen esélyeit egyáltalán nem befolyásolta a csapat támadása.

„Sokkal többet vártam," mondta Alonso. „Kívülről nézve a csapatnak másfajta elképzelése volt. Én két vb címmel jöttem ide; amennyire csak tudtam, fejlesztettem az autót.

„Tavaly azért is küzdeniük kellett, hogy a harmadik etapba jussanak, idén pedig meg fogják nyerni a világbajnokságot; az az igazság, hogy a bánásmód nem volt valami jó."

Arra a kérdésre, hogy mégis milyen volt ez a bánásmód, Alonso így felelt: „Nem úgy kezeltek, mint egy kétszeres világbajnokot, hanem mint egy átlagembert."

Alonso szemmel láthatólag Dennis ezen a héten adott nyilatkozatának sem örült, melyben a csapatfőnök elmondta, hogy nagyon csalódott, amiért a spanyol nem védte meg csapatát a kivételezési feltételezgetésekkel szemben.

„Az egyszer biztos, hogy jobb csendben maradni, mint hazudni," - válaszolta Alonso Dennis megjegyzésére. „Ez olyan dolog, amit neki is gyakrabban kéne tenni, és azt hiszem akkor a csapat is jobb lenne.

„Mindenkinek megvan a saját filozófiája, neki is, és mi mindannyian értjük azt. Sokat beszéltem (David) Coultharddal, (Juan Pablo) Montoyával és Kimi (Raikkönennel); ők mindannyian otthagyták a csapatot, és ezáltal sokkal boldogabbak lettek. Tehát lenni kell egy oknak."

A kétszeres világbajnok, akinek McLarenes jövője kétségessé vált, Dennis csapaton belüli egyenlőség-politikáját is kritizálta, azonban azt is kijelentette, hogy a csapathoz való csatlakozáskor egyáltalán nem kapott ígéretet arra vonatkozóan, hogy vele kivételezni fognak.

„(Dennis) nem ígért nekem semmit," - mondta. „Mindig az úgynevezett csapaton belüli egyenlőségről lehet hallani, de mondja meg, mi erről a hencegésről a véleménye, és én elmondom, mi hiányzik.

„Egy Forma-1-es csapaton belül lehetetlen az egyenlőség; mindig van egy jobb motor, egy jobb kör, vagy épp egy jobb beállítás.

„Nem azt mondom, hogy nincs egyenlőség, mert egyszer az egyik versenyzőn van a sor, aztán meg a másikon, de mindig csak azt lehet hallani, hogy vagy erről beszél, vagy ígéreteket tesz, és ezt én nem szeretem."

Alonso számára, akinek még két évre szóló szerződése van a McLarennel, egyre inkább úgy tűnik, hogy megpróbálja felbontani a szerződést, hogy a 2008-as évadot már egy másik csapatnál tölthesse.

„Nem tudom. Az, hogy mi lesz jövőre, az egy más dolog. Csupán annyit tudok, hogy itt szerződésem van; majd meglátjuk, hogy mi lesz jövőre. 10 csapat is érdeklődik utánam.

„Készen állok arra, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki magamból, segítsem a csapatot, és futamokat nyerjek. De ők... azok a dolgok, amiket mondanak, vagy csinálnak, vagy pl.: a Spában történtek, vagy minden hazugság, melyet a német és angol sajtó felé kiszivárogtatnak, mind ellenem történik. A saját csapatomon belül... Tenniük kell valamit, hogy javuljon a helyzet."

Mindezek ellenére Alonso elismerte, hogy csapattársa, Lewis Hamilton megérdemli a vb címet, ha idén újoncként sikerült azt megszereznie.

„Úgy hiszem, megérdemli, ha a végén az övé lesz a cím," - tette hozzá Alonso. „Úgy gondolom, tudni kell nyerni, de veszíteni is, és ha idén nem én győzök, akkor az azért van, mert más több pontot szerzett, ebben az esetben pedig jobb munkát végzett, mint én."

 
óra

 
hírek, cikkek
 
Cuki úszás :P
 
futás
 
VB állás

1. Lewis Hamilton 107p.

2. Fernando Alonso 103p.

3. Kimi Raikkönen 100p.

4. Felipe Massa 86p.

5. Nick Heidfeld 58p.

 
Konstruktőri

1. Scuderia Ferrari 186p.

2. BMW Sauber 94p.

3. ING Renault 51p.

4. At&t Williams 28p.

5. Red Bull 24p.

 
Kimivel
 
szavazás
Nektek tetszik az a zene amit Raquel és a bandája játszik?

igen
nem
még nem hallottam őket
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!