Japán Nagydíj, Fudzsi

Üdvözlet mindenkinek!

Hosszú ideje váratott magára az első Forma-1-es dobogós helyem, de megérte mindazt a kemény munkát, amit a csapat és jómagam belefektettünk ebben az idényben. A csapatban olyanok dolgoznak, akik ahhoz szoktak, hogy versenyeket és bajnokságokat nyernek, és nincs olyan versenypilóta, aki a második helyet célozná meg. Ám a 2007-es évadot nézve a Japánban elért eredmény kicsit olyan, mint egy futamgyőzelem.

Annyi mindent lehetne elmondani a versenyről, hogy szinte azt sem tudom, hol kezdjem! A biztonsági autó mögött indultunk, ami szerintem megfelelő döntés volt. Azután javultak a körülmények, és elkezdődhetett a valódi verseny. Tudom, hogy egyes pilóták szerint ez veszélyes lépés volt, de én úgy érzem a pálya alkalmas volt a versenyzésre. Persze rosszak voltak a látási viszonyok, a tapadás pedig gyenge és változékony, de hát nem erről szól az esős időben való versenyzés?

Kockáztattunk az autó beállításánál a szombati esős időmérő edzésen, és ez azt jelentette, hogy vasárnap reggelre a körülmények javulásában bíztunk. Úgyhogy azt hiszem, mindenkinek elszállt a bátorsága, amikor reggel elhúztuk a függönyöket és megláttuk, hogy még mindig esős, hideg, sőt ködös az idő! Ám legyenek bármilyenek is a körülmények, a lényeg az - amint már ebben az évben jó néhányszor mondtam -, hogy az ember sohase adja fel és maradjon mindig optimista.

Végső soron az általunk választott beállítások kifejezetten jól működtek az extrém nedves útviszonyokhoz való abroncsokkal, amiket a verseny elejétől a végéig használtunk; végül nyílt csatát vívtam a Ferrarikkal, és előttük is tudtam maradni. Jól működött a stratégiánk, és úgy tűnt, a körök előrehaladtával miénk a verseny. A legutóbbi két versenyen nem jöttek be a számításaink, így a mostani eredmény kárpótlásként szolgálhat a csapat számára. Senki sem mondhatja, hogy nem érdemeltük meg ezt a dobogós helyet az idény során befektetett rengeteg munka után.

Csodálatos érzés volt a dobogóra állni, és a finnek között a jobbiknak lenni most, hogy először állt fel országunk két pilótája a dobogóra. Nagyon tisztelem Kimit és nem kérdéses, hogy sportágunk egyik legjobbja, úgyhogy nagyszerű volt vele együtt fent állni a dobogón - ráadásul őt megelőzve.

Volt egyébként egy mulatságos történet a hétvégén, mivel mindkettőnk édesapja ugyanazon a versenyen állt rajthoz Finnországban ezen a hétvégén. Az én apám, Seppo megverte az ő apját, Mattit szombaton, és vasárnap reggel is együtt nézték a mi versenyünket. A verseny után beszéltem édesapámmal, és azt mondta, nagyon elégedett velem.

Hogy most mi következik? Sok-sok ünneplés? Nem, legalábbis nekem nem. Alig egy hét múlva versenyünk van, és tökéletesen fel kell készülnünk. Ez nemcsak az autókra vonatkozik, hanem rám is, ezért az edzőteremben töltöm azt a néhány napot, amíg még itt vagyok Tokióban. És persze csak egy második helyről van szó. Remélem, hamarosan a dobogós hely nem lesz ilyen szokatlan és különleges. Most viszont versenyenként kell minden eredményért megküzdenünk. Azt hiszem, haladtunk az autóval az utóbbi néhány hét során, és remélem, ez meg is mutatkozik majd normál körülmények között is Shanghaiban.

Nemsokára találkozunk!

Heikki