Hamilton örülne Alonso távozásának
2007.09.30. 09:39
A McLaren újonca, Lewis Hamilton, aki jelenleg vezeti a világbajnoki pontversenyt, Japánban elismerte, jövőre nem igazán szeretne Fernando Alonsóval egy csapatban versenyezni. A két pilóta kapcsolata a kémkedési botrány és a Belga Nagydíj rajtja utáni első kanyarban történt incidens óta miatt romlott meg különösen.
Egyre többet pletykálnak arról, hogy a kétszeres világbajnok már keresi is annak lehetőségét, miképpen tudna kilépni mclarenes szerződéséből. A spanyolra állítólag volt csapata, a Renault vár, de Spa óta a Ferrarival is kapcsolatba hozzák a pilótát.
Hamilton Japánban brit vasárnapi újságoknak azt nyilatkozta, nem hiszi, hogy Alonsóval 2008-ban is márkatársak lesznek.
"Nem hiszem, hogy így lenne"- mondta az újonc. "Úgy értem, ha a csapat meg akarja tartani őt, akkor megtartja, de én addig maradok a McLarennél, ameddig az istálló akar engem. Az én álmom az, hogy az elkövetkezendő tíz évben ne nagyon legyen változás a jövőmet illetően…"
A világbajnoki éllovas Japánban már egyszer elmondta, szíve szerint a McLarennél fejezné be Forma-1-es pályafutását, amit újra megerősített az újságíróknak.
"Ebben a szezonban világossá vált számomra, hogy hol is akarok versenyezni, merre akarom folytatni a pályafutásomat. Egyértelműen a McLarennél szeretnék maradni. Nagyon boldog vagyok, és jól érzem magam a csapatnál, ezért amíg számítanak rám, addig nincs okom arra, hogy máshová igazoljak. Minden a csapattól függ."
"Az istálló okosan fog dönteni, mert tudják, mi a helyes és mit kell tenniük"- folytatta az újonc. "Nem tudom ugyan, hogy ki lehetne Fernando helyettese, de én sokkal jobban bírnám, ha ő egy Ferrarit vezetne, én pedig egy McLarent."
Ron Dennis csapatfőnök azonban leszögezte, a jövő évi pilótafelállásról és egyéb terveikről nem beszélnek addig, amíg az idei szezon véget nem ér: "Mindkét versenyzőnknek érvényes kontraktusa van a következő évekre. Mi azonban a hátralévő futamokra koncentrálunk jelenleg, és a szerződéses viszonyokat csak az utolsó verseny után vitatjuk meg."
"Jelenleg még senki sem kötelezte el magát semmire, az ezzel kapcsolatos híresztelések mindössze spekulációk. Vannak emberek, akik azt akarják, hogy a McLaren hibázzon vagy a pilóták elveszítsék a koncentrációjukat, azonban mi nem akarjuk az energiáinkat ilyen dolgokra pazarolni."
|