Alonso: Nem fogjuk kilökni egymást Hamiltonnal
az f1hirek nyomán 2007.09.28. 20:55
A kétszeres világbajnok Fernando Alonso szerint csapattársával, Lewis Hamiltonnal egészen biztosan Japánban sem fognak összeütközni verseny közben, amivel angol márkatársa is egyetértett. Az újonc hozzátette, ő sportszerűen akarja legyőzni a spanyolt.
A Belga Nagydíjon ugyanis a rajt utáni első kanyar előtt a két mclarenes autója a pozíciókért folytatott harcban majdnem összeért, és Hamilton a bukótérbe került, ami miatt utóbbi a futam után élesen kritizálta is a spanyolt.
Hamilton csütörtökön azt nyilatkozta, Japánban megbeszélné márkatársával a Belgiumban történteket, mert szeretné elkerülni a problémákat a pályán. A kétszeres világbajnok azonban leszögezte, ő nem aggódik, mivel mindketten elég okosak ahhoz, hogy ne lökjék ki egymást verseny közben.
"Csak ismételni tudom magam, szerintem mindez nem fontos. Spa már elmúlt, és nekünk erről a hétvégéről kellene beszélnünk"- mondta Alonso az újságíróknak. "Erről a pályáról fogunk értekezni és arról, hogy nem megfelelő a tapadás. Teljesen normális a kapcsolatunk és ez nagyon jó."
"Spa-ban nem ütköztünk össze, és azt hiszem, szándékosan soha sem fogunk egymásnak nekimenni. Az egyéni világbajnoki címért harcolunk, ugyanakkor intelligens emberek vagyunk és igyekszünk befejezni a versenyeket"- folytatta a spanyol. "Nem kockáztathatunk, de emellett persze mindannyian nyerni akarunk, mint ahogyan a versenyeket is be akarjuk fejezni, ezért nem fogunk összeütközzünk."
Hamilton egyetértett márkatársával, és elmondta, sportszerűen szeretné legyőzni Alonsót.
"Én nem szorítottam Fernandót a falhoz, hagytam elég helyet számára. Ám talán mégis azt kellene tennem"- tréfált az újonc. "Én csak megpróbálok sportszerűen versenyezni és igyekszem a pályán elért eredményeimmel visszavágni, ezért azon leszek, hogy legyőzzem őt. Azt hiszem, ez jobban fog fájni neki, mint az, ha a falhoz nyomnám."
Alonso három futammal a szezon vége előtt a második helyen áll a világbajnokságban, a listavezető Hamilton mögött. A spanyol hátránya azonban mindössze két pont.
|