Alonso: Nem vádoltam meg a csapatot!
az f1hirek nyomán 2007.09.08. 20:34
Fernando Alonso dühösen visszautasította azokat a feltételezéseket, amelyek szerint szándékosan véteni akart a McLarennek akkor, amikor beszámolt a Nemzetközi Automobil-szövetségnek (FIA) a birtokában lévő, kémügyhöz kapcsolódó súlyos bizonyítékokról. A pletykák szerint így akarta elérni, hogy szabadon távozhasson év végén a csapattól.
A spanyol versenyzőnek az elmúlt hetekben meglehetősen feszültté vált a kapcsolata a wokingi gárdával. A sajtóban keringő pletykák szerint ez vezetett ahhoz, hogy Alonso felfedte az FIA-nak Pedro de la Rosával, a McLaren tesztpilótájával folytatott szezon eleji levelezését, amelyben a Ferrari autójának beállításait vitatták meg.Ám Alonso szerint hülyeség lett volna a részéről az, ha ilyen módon próbálkozott volna tönkretenni a csapatot.
"Igazságtalanul kezelnek engem a lapok"- idézte a spanyolt a La Gazzetta dello Sport című olasz újság. "Nem vádoltam meg az istállót, mindössze annyit tettem, hogy őszintén és kötelességtudóan válaszoltam az FIA-nak."
"Hülyeség azt gondolni, azért válaszoltam a szövetségnek, hogy ártsak a csapatomnak. Sosem tennék ilyet velük, de még magammal sem. Senki se felejtse el, hogy a világbajnoki címért harcolok."
"Az FIA minden pilótának írt levelet és kérte együttműködésüket az ügyben. Kötelességünk volt válaszolni és elküldeni mindazt, amiről tudtunk. Nem volt más választás. Remélem, hogy ezt mindenki megérti"- folytatta Alonso. "S hogy milyen hatással lesz mindez a világbajnokságra? Már két hónapja élünk együtt ezzel a történettel és azt láttuk, hogy a pályán ennek soha semmi utóhatása nem volt."
Pedro de la Rosa már nem volt annyira közlékeny az ügyben, mint honfitársa: "Szeretnék beszélni, de szeptember 13-ig nem tehetem."
Az FIA Motorsport Világtanácsának ülése szeptember 13-án lesz Párizsban.
|