Stuck: Alonso jól járna a Renaultnál
formula.hu 2007.08.20. 11:43
A magyarországi botrányt követően felreppent a hír, hogy Fernando Alonso az évad végén elhagyja csapatát. Míg a McLaren-Mercedes vezetősége bízik abban, hogy a kétszeres bajnok eleget tesz a szerződésében foglaltaknak, néhány szakértő ésszerűnek tartja a csapatváltást.
"Ebben a helyzetben jobb nem is történhetne Alonsoval. Ha a kedélyek nem csillapodnak az elkövetkezendő hetekben, akkor jövőre nem vesz részt ebben a cirkuszban." – vélekedik Hans-Joachim Stuck.
A Renault istállónál tárt karokkal fogadnák. "A Ferrarinál minden hely foglalt, és a BMW-hez sem igazolhat. Azt, hogy a Toyotánál mit terveznek, nem tudom. Így csak a Renault marad." – tette hozzá a volt versenyző, aki biztos abban, hogy Lewis Hamilton a jövőben sem könnyíti meg Alonso dolgát.
A hungaroringi manőver Stuck számára is elfogadhatatlan. "Egy kétszeres bajnoktól elvárom, hogy tisztességes eszközökkel harcoljon. A nehéz helyzetekben is helyt kell állni. A Hamiltonos cirkuszban hisztisen viselkedett."
a szerk. megjegyzése: Már nem azé, de mindenki, MINDENKI jobban tudja, hogy Alonso mit csináljon!! Ebből elegem van! Bezzeg ha a kis Hamiltonka csinál valamit az persze mindenkinek megfelelő mert hát azt HAMILTON csinálta!!!pfff Amugy nem is tudom ki hisztizett a Magyar Nagydíjon, hogy nem ő a kedvezményezett azon a hétvégén, és ki rúgta fel a megállapodást, és ki nem teljesítette a csapatfőnök utasításait!!!
|